VAN MEGOLDÁS! A C60 sok esetben ezekben is segíthet ... Nézze meg ide kattintva!

A C60-as sztorija

A C60 KÉT BÁMULATOS TÖRTÉNETE A MÚLTBÓL:

A C60 természetes előfordulása Oroszországban, az Onyega-tó közelében található, ahol – talán nem véletlenül – alapította Nagy Péter cár az első gyógyfürdőt. Akkor még nem tudták, hogy miért működik számukra, de működött. – most már tudjuk pontosan és tudományos kísérletekkel alátámasztva ismerjük, hogy miért működött már a cári Oroszországban is.

Rudolf Steiner, aki egy osztrák polihisztor, filozófus és a Waldorf-pedagógia megalapítója volt (az antropozófia megalkotója, emellett nagyszámú festmény, szobor, építészeti terv és vázlat maradt fenn tőle). Ő foglalkozott a szén tulajdonságaival is és az egyik megjegyzésében még a bölcsek kövének, a Szent Grálnak-nak is emlegette.

Ha utánanézünk, akkor arabul a bölcsek kövét „el iksir”-nek nevezik, ami alapján a C60-as molekulát nevezhetjük akár Carbon Elixír-nek is.
Rudolf Steiner beszélt már 100 évvel ezelőtt a szén molekula egyediségéről. Valahogy ráérzett és meg tudta becsülni azt az értéket, amit a manapság már „közismert” C60-as szén molekula tulajdonságait ismerve tudunk, és hasznosítani is tudjuk ezeket az egyedi tulajdonságait.